Korábban említettem, hogy egyik betegem férje baptista prédikátor volt. Beszégletésünk során meghívott, hogy beszéljek a gyülekezetükben. Örömmel mondhatom, hogy ez megtörtént augusztus elsején. Mivel szombat, de legfőképpen vasárnap és hétfőn nekem kell a bébire vigyáznom és ellátnom, nekem ezek nagyon zsúfolt napok. A tökéletestől ilyenkor még messzebb esik a teljesítményem. Ezért az esti összejövetelt választottam, mert akkorára már "összekaparom" magam és a többi fiút. A reggelire eljutnom szinte lehetetlennek tűnik, mindenesetre erőmön felül. Reggeli a bébinek, s a többieknek, öltözködés stb. nekem túl sok. Emese, sokkal ügyesebb ezen a téren és még sok más téren..., de hát ilyenkor ő alszik, hogy éjjel (12 órás műszakok) tudjon dolgozni.
Szóval az esti összejövetelre mentünk. Nem volt telt ház, mert az reggel szokott lenni, de nem baj. Ennek a gyülekezetnek saját iskolája van. Ovodától egészen a középiskolai érettségiig ajánlják az oktatást.
Amikor a pásztor testvér meghívott és kért, hogy beszéljek a gyülekezetben, akkor az volt az érzésem, hogy kb. 10 percet kaptam, de többszöri kérdésemre sem kaptam egy határozott választ az időtartamot illetően. A 10 percet már letelt, és hát én még nem értem az "üzenetem" végére. Közben figyeltem a pásztor testvért, hogy mikor jelez, hogy fejezzem be. Ő viszont olyan kényelmesen űlt az első padsorban, és láthatólag meg volt elégedve a történésekkel, hogy emiatt nem álltam le.Kb. egy fél órát beszéltem.
Elmondtam Veress Ernő testvér látását Csíkszeredával kapcsolatosan, beszéltem a három óriási keresztről, ami a hargitai táborhely közelében van és arról, hogy minek az emlékére áll ott az az emlékmű.
Beszéltem Veress Barnabásról, és az ő lelkesedéséről a város evangélizációjával kapcsolatban. ("Ne mászkáljon édesapám másfelé..., hanem összpontosíton erre a városra..." - nem tudom, hogy szószerint idéztem-e.)
Aztán meghívtam őket, hogy jöjjenek el velem és én bemutatom őket a csíkszeredai kis gyülekezetnek, amelyik folytatja a Veress család elkezdett munkáját. Hívtam őket, hogy csatlakozzunk azokhoz, akik már ott állnak a városért. Kértem, hogy imádkozó lelkülettel és a Szentszellem vezetését követve vegyük ki mi is a részünket az úttörő munkából, hogy világosság ragyogjon fel azok számára, akiktől eddig el volt zárva a Jézus Krisztus evangéliuma.
Ez történt két héttel ezelőtt. A kis lépések lassan haladnak, de hiszem, hogy mindezt Isten kezdte el és folytatni is fogja munkáját.
